Granolák - sütött müzli finomságok

Granola mindenkinek

A granola az egyik legjobb dolog, amit az ember valaha kitalált. Nevezhetjük sült müzlinek is, de ez így önmagában nem írja le a granola és a sima müzli közötti különbséget. Nem csak egészséges a benne található sok energia, tápanyag (rost, fehérje, egészséges zsírok és esetleg vitaminok) miatt, hanem a sütési eljárásnak köszönhetően különlegesen finom is. A  granolát nyugodtan nevezhetjük a müzlik királyának, elsősorban az élvezeti értéke miatt. 

A granola készítése hogyan történik?

A granola készítése nem ördöngösség, akár házilag is készíthető jó minőségű alapanyagokból. A granola a müzlihez hasonlóan különféle gabonapelyheket, pl. teljes kiőrlésű ún. hengerelt (rolled) zabpelyhet, barna rizst, gyümölcsöket és magvakat valamint mézet, barna vagy nádcukrot tartalmazhat. Az összetevőket a müzlivel szemben kemencében sütik ropogóssá  és enyhén vagy erősebben arany barnára. A kemencében sütött granolában a cukor is enyhén karamellizálódik, ami miatt ropogósabb és sokkal ízletesebb  mint a hagyományos müzli.

BIO granolák

A legegészségesebb granolák természetesen BIO alapanyagokból készülnek. Ez azt jelenti, hogy az összetevők ellenőrzött okológiai gazdaságokból kerülnek a gyártó üzemébe, így mentesek a modern kor mindenféle szennyeződéseitől. A  kanadai MadeGood granolák BIO, vegán, gluténmentes, allergén barát és vitamint is tartalmazó granolák.

Granola receptek

A granolákat sokféleképpen felhasználhatod. Fogyaszthatod reggelire csak úgy, vagy joghurttal, gyümölcsökkel együtt ropogtatva, de akár desszertek készítésénél is. Rádobhatod pl. egy fagylalt vagy valamilyen gyümölcshab kehelyre, de sütemények tetejére is. A granola szeleteket pedig 2 főétkezés között jól használhatod egészséges éhségűzőnek is.

Granolák - sütött müzli finomságok

Rendezés:
Jönni fog...🚚
MadeGood epres mini granola
{"id":1434469040171,"title":"MadeGood allergénbarát mini BIO granola - epres | vitaminos","handle":"madegood-allergenbarat-bio-granola-golyok-epres","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003ePici golyókká formált édes, \u003cstrong\u003eallergénbarát, vegán\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, gluténmentes tiszta, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből és eperből valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" alt=\"minősített bio termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" alt=\"vegán termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" alt=\"sok rostot tartalmaz\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" alt=\"vitaminokat tartalmaz\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" alt=\"gluténmentes termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" alt=\"laktózmentes termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" alt=\"szója mentes termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" alt=\"tartósítószer mentes termék\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák \u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" target=\"_blank\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGSTR24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eMADEGOOD BIO GRANOLA ÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (37%), eper*(8.5%) (almalé koncentrátum*, almapüré*, eperpüré*, cseresznyelé koncentrátum*, almapektin, természetes íz*), nádcukor*, agave nektár*, alma*, teljes kiőrlésű barna rizs*, agave inulin*, barack*, tápióka liszt*, zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), eper íz*\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eALLERGÉN BARÁT BIO GRANOLA\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eMADEGOOD EPRES GRANOLA TÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 357 \/ \u003cstrong\u003e86 kcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 11 \/ 3 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 2 gr \/ 0.4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 63 \/ 15 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 25 \/ 6 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e6\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 1 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 1.99 mg \/ 14%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e118%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003erendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","published_at":"2018-10-11T17:00:01+02:00","created_at":"2018-08-13T15:04:07+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":35000,"price_min":35000,"price_max":35000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":35000,"compare_at_price_min":35000,"compare_at_price_max":35000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39324983197739,"title":"2022.01.19","option1":"2022.01.19","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGSTR24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood allergénbarát mini BIO granola - epres | vitaminos - 2022.01.19","public_title":"2022.01.19","options":["2022.01.19"],"price":35000,"weight":24,"compare_at_price":35000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":"68745622602"}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-1.png?v=1539251196","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-2.png?v=1539251209","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-3.png?v=1539251859"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-1.png?v=1539251196","options":["Lejárati idő"],"media":[{"alt":"MadeGood epres mini granola","id":2533166514219,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-1.png?v=1539251196"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-1.png?v=1539251196","width":600},{"alt":"MadeGood epres granola golyók","id":2533166612523,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-2.png?v=1539251209"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-2.png?v=1539251209","width":600},{"alt":"MadeGood epres granola csendélet","id":2533202460715,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-3.png?v=1539251859"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-strawberry-3.png?v=1539251859","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003ePici golyókká formált édes, \u003cstrong\u003eallergénbarát, vegán\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, gluténmentes tiszta, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből és eperből valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" alt=\"minősített bio termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" alt=\"vegán termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" alt=\"sok rostot tartalmaz\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" alt=\"vitaminokat tartalmaz\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" alt=\"gluténmentes termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" alt=\"laktózmentes termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" alt=\"szója mentes termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" alt=\"tartósítószer mentes termék\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák \u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" target=\"_blank\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGSTR24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eMADEGOOD BIO GRANOLA ÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (37%), eper*(8.5%) (almalé koncentrátum*, almapüré*, eperpüré*, cseresznyelé koncentrátum*, almapektin, természetes íz*), nádcukor*, agave nektár*, alma*, teljes kiőrlésű barna rizs*, agave inulin*, barack*, tápióka liszt*, zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), eper íz*\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eALLERGÉN BARÁT BIO GRANOLA\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eMADEGOOD EPRES GRANOLA TÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 357 \/ \u003cstrong\u003e86 kcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 11 \/ 3 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 2 gr \/ 0.4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 63 \/ 15 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 25 \/ 6 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e6\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 1 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 1.99 mg \/ 14%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e118%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003erendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e"}
MadeGood epres mini granola

MadeGood allergénbarát mini BIO granola - epres | vitaminos

350 Ft

Pici golyókká formált édes, allergénbarát, vegán BIO granola, gluténmentes tiszta, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből és eperből valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.      MIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT? Kiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával s...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood csoki chipses mini granola
{"id":1436168519723,"title":"MadeGood allergénbarát mini BIO granola - csoki-chipses | vitaminos","handle":"madegood-allergenbarat-bio-granola-csoki-chipses","description":"\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #ff2a00;\"\u003eEgy adag golyó alakú édes, \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eallergénbarát, vegán \u003c\/strong\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, csokoládé chpisekből, valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" data-mce-href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" target=\"_blank\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGCHO24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (41%), csokoládé chips* (14%) (nádcukor*, kakaó*, kakaóvaj*, vanília*), napraforgó olaj*, nádcukor*, agavé nektár*, alma*, ropogós barna rizs*, agavé inulin*, tápióka liszt*, zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 409 \/ \u003cstrong\u003e98\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003ekcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 19 \/ 4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 9 gr \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 58 \/ 14 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 22 \/ 5 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e7\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.03 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 3 mg \/ 21%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e117%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-10-11T17:00:00+02:00","created_at":"2018-08-14T17:05:03+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":35000,"price_min":35000,"price_max":35000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":35000,"compare_at_price_min":35000,"compare_at_price_max":35000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39324986179627,"title":"2022\/06\/16","option1":"2022\/06\/16","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGCHO24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood allergénbarát mini BIO granola - csoki-chipses | vitaminos - 2022\/06\/16","public_title":"2022\/06\/16","options":["2022\/06\/16"],"price":35000,"weight":24,"compare_at_price":35000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":"6 87456 22201 1"}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-1.png?v=1539254389","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-2.png?v=1539254402","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-3.png?v=1539254415"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-1.png?v=1539254389","options":["Lejárati idő"],"media":[{"alt":"MadeGood csoki chipses mini granola","id":2533346836523,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-1.png?v=1539254389"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-1.png?v=1539254389","width":600},{"alt":"MadeGood csoki chipses granola golyók","id":2533346967595,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-2.png?v=1539254402"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-2.png?v=1539254402","width":600},{"alt":"MadeGood csoki chipses mini granola életstílus","id":2533347164203,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-3.png?v=1539254415"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-3.png?v=1539254415","width":600}],"content":"\u003cp data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #ff2a00;\"\u003eEgy adag golyó alakú édes, \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eallergénbarát, vegán \u003c\/strong\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, csokoládé chpisekből, valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" style=\"float: none;\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" data-mce-fragment=\"1\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" data-mce-href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" target=\"_blank\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGCHO24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (41%), csokoládé chips* (14%) (nádcukor*, kakaó*, kakaóvaj*, vanília*), napraforgó olaj*, nádcukor*, agavé nektár*, alma*, ropogós barna rizs*, agavé inulin*, tápióka liszt*, zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 409 \/ \u003cstrong\u003e98\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003ekcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 19 \/ 4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 9 gr \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 58 \/ 14 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 22 \/ 5 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e7\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.03 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 3 mg \/ 21%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e117%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
MadeGood csoki chipses mini granola

MadeGood allergénbarát mini BIO granola - csoki-chipses | vitaminos

350 Ft

Egy adag golyó alakú édes, allergénbarát, vegán BIO granola, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, csokoládé chpisekből, valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.       MIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT? Kiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosth...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood almás-fahéjas mini granola
{"id":1425218109483,"title":"MadeGood vitaminos mini BIO granola - ALMÁS-FAHÉJAS","handle":"madegood-allergenbarat-bio-granola-golyok-almas-fahejas","description":"\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\" data-mce-style=\"color: #ff2a00;\"\u003eEgy adag golyó alakú édes, \u003cstrong\u003eallergénbarát, vegán\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből és fahéjas almából valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" target=\"_blank\" data-mce-href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGAPC24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cdiv style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003eMADEGOOD BIO GRANOLA ÖSSZETEVŐI\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eglutén mentes tiszta zab* (38%), alma* (9,5%), mazsola*, nádcukor*, napraforgóolaj*, agavé nektár*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs *, agavé inulin*, tápióka liszt *, fahéj* (1%), zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003eALLERGÉN MENTES BIO GRANOLA\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003eMADEGOOD EPRES GRANOLA TÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 362 \/ \u003cstrong\u003e90 kcal\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 11 \/ 2.7 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 21.4 \/ 0.3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 56 \/ 14 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 27 \/ 6.5 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 9.3 \/ 2.3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e5 \/ 1.2 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.09 \/ 0.02 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 822 mcg \/ \u003cstrong\u003e103%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 4.1 mcg \/ \u003cstrong\u003e82%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 8.2 mg \/ 69%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 1.3 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 1.7 mg \/ \u003cstrong\u003e120%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" data-mce-style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-10-11T17:00:00+02:00","created_at":"2018-08-08T15:33:35+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":35000,"price_min":35000,"price_max":35000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":35000,"compare_at_price_min":35000,"compare_at_price_max":35000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771851259947,"title":"2022.10.04","option1":"2022.10.04","option2":null,"option3":null,"sku":"","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos mini BIO granola - ALMÁS-FAHÉJAS - 2022.10.04","public_title":"2022.10.04","options":["2022.10.04"],"price":35000,"weight":24,"compare_at_price":35000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1539253405","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-2.png?v=1539253424","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-3.png?v=1539253447"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1539253405","options":["Lejárati idő"],"media":[{"alt":"MadeGood almás-fahéjas mini granola","id":2533295980587,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1539253405"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1539253405","width":600},{"alt":"MadeGood almás-fahéjas granola golyók","id":2533296144427,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-2.png?v=1539253424"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-2.png?v=1539253424","width":600},{"alt":"MadeGood almás-fahéjas mini granola életstílus","id":2533296341035,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-3.png?v=1539253447"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-apple-cinnamon-3.png?v=1539253447","width":600}],"content":"\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\" data-mce-style=\"color: #ff2a00;\"\u003eEgy adag golyó alakú édes, \u003cstrong\u003eallergénbarát, vegán\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből és fahéjas almából valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" target=\"_blank\" data-mce-href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGAPC24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cdiv style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003eMADEGOOD BIO GRANOLA ÖSSZETEVŐI\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eglutén mentes tiszta zab* (38%), alma* (9,5%), mazsola*, nádcukor*, napraforgóolaj*, agavé nektár*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs *, agavé inulin*, tápióka liszt *, fahéj* (1%), zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003eALLERGÉN MENTES BIO GRANOLA\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003eMADEGOOD EPRES GRANOLA TÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 362 \/ \u003cstrong\u003e90 kcal\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 11 \/ 2.7 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 21.4 \/ 0.3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 56 \/ 14 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 27 \/ 6.5 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 9.3 \/ 2.3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e5 \/ 1.2 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.09 \/ 0.02 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 822 mcg \/ \u003cstrong\u003e103%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 4.1 mcg \/ \u003cstrong\u003e82%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 8.2 mg \/ 69%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 1.3 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 1.7 mg \/ \u003cstrong\u003e120%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" data-mce-style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
MadeGood almás-fahéjas mini granola

MadeGood vitaminos mini BIO granola - ALMÁS-FAHÉJAS

350 Ft

Egy adag golyó alakú édes, allergénbarát, vegán BIO granola, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből és fahéjas almából valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.       MIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT? Kiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz ju...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood csokis-banános mini granola
{"id":1434372079659,"title":"MadeGood vitaminos mini BIO granola - CSOKIS-BANÁNOS | 24g","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-golyok-24g-csokis-bananos-vegan","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eGluténmentes BIO zabpehely, teljes kiőrlésű barna rizs, zamatos sűrű FEKETE CSOKI, BANÁN és zöldség kivonatok adják a fő összetevőit  ennek \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003ea granolának. Mentesek a 8 fő allaergén anyagtól. \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #ce0b0b;\"\u003eKellemes, desszert ízű édes harapnivaló önmagában, joghurttal, fagyira vagy kávé mellé.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\"\u003e\u003cspan\u003e\u003cimg alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\"\u003e\u003cimg alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\"\u003e\u003cimg alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT JÓ NEKED?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eReggelire vagy 2 főétkezés között érdemes fogyasztanod (pl. tízóraira, uzsonnára). A kanadai MadeGood mini granola fő összetevői a teljes kiőrlésű tiszta, garantáltan glutén mentes; búza-, rozs- és árpa- mentes zabpehely és a barna rizs, amelyek többek között hozzájárulnak a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. Ezek a rostban gazdag összetevők elősegítik az egészséges emésztés, bélműködést és csökkentik az éhségedet. Ez a BIO granola a zöldség kivonatok miatt sok vitamint is tartalmaz, így tabletták nélkül is becsempészheted ezeket a napi étkezésedbe. A fekete csokoládé kiváló antioxidáns, amely segít a káros szabad gyökök elleni küzdelemben.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT EZT VÁLASZD?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eA MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok A, C, D, E, B1, B6 vitamint is találsz bennük. A granolák GMO mentesek, vegetáriánusok, vegánok is fogyaszthatják őket, és mentesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől (lásd lejjebb), így gyerekek is bátran fogyaszthatják.\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e Cikkszám: FOOMGOMIGCHB24GR\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada \u003c\/span\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSúly: 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 10-12 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #d00606;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (40%), banán* (8,5%), nád cukor*, csokoládé chips (nyírfa cukor*, kakaó likőr* és vaj*, vanília*) (8.5%)*, napraforgóolaj*, agave nektár*, ropogós barna rizs*, agave inulin*, tápióka liszt*, zöldség porok (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), banán íz*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 388 \/ \u003cstrong\u003e93 kcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 15 \/ 4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 4 gr \/ 1 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 60 \/ 14 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 23 \/ 5 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 6 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e7\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 2.36 mg \/ 17%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.05 mg \/ \u003cstrong\u003e118%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cstrong style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/strong\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető.\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-10-11T17:00:01+02:00","created_at":"2018-08-13T13:31:13+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":35000,"price_min":35000,"price_max":35000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":35000,"compare_at_price_min":35000,"compare_at_price_max":35000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771858206763,"title":"2022.12.05","option1":"2022.12.05","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGCHB24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos mini BIO granola - CSOKIS-BANÁNOS | 24g - 2022.12.05","public_title":"2022.12.05","options":["2022.12.05"],"price":35000,"weight":24,"compare_at_price":35000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-1.png?v=1539255160","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-2.png?v=1539255178","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-3.png?v=1539255197"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-1.png?v=1539255160","options":["Lejárati idő:"],"media":[{"alt":"MadeGood csokis-banános mini granola","id":2533379375147,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-1.png?v=1539255160"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-1.png?v=1539255160","width":600},{"alt":"MadeGood csokis-banános mini granola golyók","id":2533379473451,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-2.png?v=1539255178"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-2.png?v=1539255178","width":600},{"alt":"MadeGood csokis-banános mini granola életstílus","id":2533379604523,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-3.png?v=1539255197"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-chocolate-banana-3.png?v=1539255197","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eGluténmentes BIO zabpehely, teljes kiőrlésű barna rizs, zamatos sűrű FEKETE CSOKI, BANÁN és zöldség kivonatok adják a fő összetevőit  ennek \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003ea granolának. Mentesek a 8 fő allaergén anyagtól. \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #ce0b0b;\"\u003eKellemes, desszert ízű édes harapnivaló önmagában, joghurttal, fagyira vagy kávé mellé.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\"\u003e\u003cspan\u003e\u003cimg alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\"\u003e\u003cimg alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\"\u003e\u003cimg alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT JÓ NEKED?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eReggelire vagy 2 főétkezés között érdemes fogyasztanod (pl. tízóraira, uzsonnára). A kanadai MadeGood mini granola fő összetevői a teljes kiőrlésű tiszta, garantáltan glutén mentes; búza-, rozs- és árpa- mentes zabpehely és a barna rizs, amelyek többek között hozzájárulnak a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. Ezek a rostban gazdag összetevők elősegítik az egészséges emésztés, bélműködést és csökkentik az éhségedet. Ez a BIO granola a zöldség kivonatok miatt sok vitamint is tartalmaz, így tabletták nélkül is becsempészheted ezeket a napi étkezésedbe. A fekete csokoládé kiváló antioxidáns, amely segít a káros szabad gyökök elleni küzdelemben.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT EZT VÁLASZD?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eA MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok A, C, D, E, B1, B6 vitamint is találsz bennük. A granolák GMO mentesek, vegetáriánusok, vegánok is fogyaszthatják őket, és mentesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől (lásd lejjebb), így gyerekek is bátran fogyaszthatják.\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e Cikkszám: FOOMGOMIGCHB24GR\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada \u003c\/span\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSúly: 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 10-12 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #d00606;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (40%), banán* (8,5%), nád cukor*, csokoládé chips (nyírfa cukor*, kakaó likőr* és vaj*, vanília*) (8.5%)*, napraforgóolaj*, agave nektár*, ropogós barna rizs*, agave inulin*, tápióka liszt*, zöldség porok (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), banán íz*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 388 \/ \u003cstrong\u003e93 kcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 15 \/ 4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 4 gr \/ 1 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 60 \/ 14 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 23 \/ 5 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 6 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e7\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 2.36 mg \/ 17%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.05 mg \/ \u003cstrong\u003e118%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cstrong style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/strong\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető.\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
MadeGood csokis-banános mini granola

MadeGood vitaminos mini BIO granola - CSOKIS-BANÁNOS | 24g

350 Ft

Gluténmentes BIO zabpehely, teljes kiőrlésű barna rizs, zamatos sűrű FEKETE CSOKI, BANÁN és zöldség kivonatok adják a fő összetevőit  ennek a granolának. Mentesek a 8 fő allaergén anyagtól. Kellemes, desszert ízű édes harapnivaló önmagában, joghurttal, fagyira vagy kávé mellé.      MIÉRT JÓ NEKED? Reggelire vagy 2 főétkezés között érdemes fogy...


További információk
Jönni fog...🚚
vitaminos mini BIO granola 6 db
{"id":1437858758699,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola (müzli) szelet (6db) - GYÜMÖLCSÖS","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-szelet-24g-bogyos-gyumolcsos-vegan","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003eGluténmentes \u003cstrong\u003eBIO zabpehely,\u003c\/strong\u003e vörös áfonya, kék áfonya, málna és mazsola adják a gyümölcsös ízét ennek a \u003cstrong\u003evitaminokban is gazdag, kemencében sült BIO granola szeletnek (müzli), \u003c\/strong\u003eamely \u003cstrong\u003ementes a legfontosabb allergénektől.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e (kemencében sütött müzli) fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag \u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. Granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását. \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eA sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. \u003c\/span\u003eA MadeGood BIO vitaminos granolák a zab mellett gyümölcsöket és \u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött BIO granolák (BIO müzli) nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal segítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cb\u003e\u003cspan color=\"#0b4000\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/b\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003cbr\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMinőségét megőrzi: 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\" mce-data-marked=\"1\"\u003eBIO (*) GRANOLA VAGY SÜTÖTT MÜZLI ÖSSZETEVŐK\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (mentes búzától, rozstól, árpától) (39%), agave nektár*, barna rizs szirup*, mazsola*, ropogós barna rizs*, napraforgóolaj*, agave inulin*, vörös áfonya* (1.7%), alma dzsúsz koncentrátum*, melasz, málna* (1%), kék áfonya* (0.7%), zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), kék áfonya íz*, agar*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEz a termék \u003cstrong\u003ementes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól\u003c\/strong\u003e és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #404040; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAGOK \/ 100 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 80 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 0 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 16 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 7 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje | 1 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eVITAMINOS BIO GRANOLA VITAMIN és ÁSVÁNYI anyagok \/  100 gr \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003e |\u003c\/span\u003e átl. felnőtt napi szükséglet \u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 20%  \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 2%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-10-17T17:00:00+02:00","created_at":"2018-08-15T16:29:15+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minosített BIO","Összetétel_vegán"],"price":150000,"price_min":150000,"price_max":150000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":150000,"compare_at_price_min":150000,"compare_at_price_max":150000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39324987293739,"title":"Default Title","option1":"Default Title","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIB24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola (müzli) szelet (6db) - GYÜMÖLCSÖS","public_title":null,"options":["Default Title"],"price":150000,"weight":24,"compare_at_price":150000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":"6 87456 21310 1"}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-bogyos-gyumolcsos.jpg?v=1641285229","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-mixed-berry-1.png?v=1641285229","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-mixed-berry-2.png?v=1641285229"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-bogyos-gyumolcsos.jpg?v=1641285229","options":["Title"],"media":[{"alt":"vitaminos mini BIO granola 6 db","id":21181357916203,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-bogyos-gyumolcsos.jpg?v=1641285229"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-bogyos-gyumolcsos.jpg?v=1641285229","width":600},{"alt":"gyümölcsös BIO granola szelet","id":2538021683243,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-mixed-berry-1.png?v=1641285229"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-mixed-berry-1.png?v=1641285229","width":600},{"alt":"vitaminos BIO müzli","id":2538021716011,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-mixed-berry-2.png?v=1641285229"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-mixed-berry-2.png?v=1641285229","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003eGluténmentes \u003cstrong\u003eBIO zabpehely,\u003c\/strong\u003e vörös áfonya, kék áfonya, málna és mazsola adják a gyümölcsös ízét ennek a \u003cstrong\u003evitaminokban is gazdag, kemencében sült BIO granola szeletnek (müzli), \u003c\/strong\u003eamely \u003cstrong\u003ementes a legfontosabb allergénektől.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e (kemencében sütött müzli) fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag \u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. Granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását. \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eA sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. \u003c\/span\u003eA MadeGood BIO vitaminos granolák a zab mellett gyümölcsöket és \u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött BIO granolák (BIO müzli) nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal segítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cb\u003e\u003cspan color=\"#0b4000\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/b\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003cbr\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMinőségét megőrzi: 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\" mce-data-marked=\"1\"\u003eBIO (*) GRANOLA VAGY SÜTÖTT MÜZLI ÖSSZETEVŐK\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (mentes búzától, rozstól, árpától) (39%), agave nektár*, barna rizs szirup*, mazsola*, ropogós barna rizs*, napraforgóolaj*, agave inulin*, vörös áfonya* (1.7%), alma dzsúsz koncentrátum*, melasz, málna* (1%), kék áfonya* (0.7%), zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), kék áfonya íz*, agar*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEz a termék \u003cstrong\u003ementes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól\u003c\/strong\u003e és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #404040; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAGOK \/ 100 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 80 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 0 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 16 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 7 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje | 1 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eVITAMINOS BIO GRANOLA VITAMIN és ÁSVÁNYI anyagok \/  100 gr \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003e |\u003c\/span\u003e átl. felnőtt napi szükséglet \u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 20%  \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 2%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
vitaminos mini BIO granola 6 db

MadeGood vitaminos BIO granola (müzli) szelet (6db) - GYÜMÖLCSÖS

1.500 Ft

Gluténmentes BIO zabpehely, vörös áfonya, kék áfonya, málna és mazsola adják a gyümölcsös ízét ennek a vitaminokban is gazdag, kemencében sült BIO granola szeletnek (müzli), amely mentes a legfontosabb allergénektől.        MIÉRT JÓ és MIÉRT EZT? A Kanadában készülő MadeGood granolák (kemencében sütött müzli) fő összetevője a teljes kiőrlésű tis...


További információk
Jönni fog...🚚
csokis-banános mini BIO granola 6 db
{"id":1439271780395,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - CSOKIS-BANÁNOS | 6x24g","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-szelet-24g-csokis-bananos-vegan","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #c81010;\"\u003eGluténmentes \u003cstrong\u003eBIO zabpehely\u003c\/strong\u003e, teljes kiőrlésű barna rizs, fekete csokoládé, banán és \u003cstrong\u003evitaminokban gazdag\u003c\/strong\u003e 6 féle zöldségkivonatot tartalmaz ez a finom \u003cstrong\u003eBIO granola szelet\u003c\/strong\u003e. Mentes a 8 fő allergén összetevőtől és csak 93 kCal-t tartalmaz!  \u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. A granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását, általában az egészségesebb bélműködést. A MadeGood BIO granolák a zab mellett gyümölcsöket és\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött granolák nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal sgeítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCikkszám: \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eFOOMGOGRBCHB24GR\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMinőségét megőrzi: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO (*) GRANOLA ÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (38%), agave nektár* barna rizs szirup*, banán* (7.5%), csokoládé chips* (7%) (nád cukor*, kakaó likőr* és vaj*, vanília*), napraforgóolaj*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs*, inulin*, melasz*, zöldség kivonatok (0.4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), természetes banán íz*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 388 \/ 93 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 15 \/ 4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 4 gr \/ 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 60 \/ 14 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 23 \/ 5 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 6 \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje | 7 \/ 2 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA VITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 833 mcg \/ 104%  \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 2.36 mg \/ 17%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin |  4 mcg \/ 80% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ 114% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 1.05 mg \/ 118% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető.\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-10-17T17:00:01+02:00","created_at":"2018-08-16T11:02:38+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":150000,"price_min":150000,"price_max":150000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":150000,"compare_at_price_min":150000,"compare_at_price_max":150000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771847131179,"title":"Default Title","option1":"Default Title","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOGBACHB24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - CSOKIS-BANÁNOS | 6x24g","public_title":null,"options":["Default Title"],"price":150000,"weight":24,"compare_at_price":150000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csokis-bananos.jpg?v=1641285434","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-banana-1.png?v=1641285434","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-banana-2.png?v=1641285434"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csokis-bananos.jpg?v=1641285434","options":["Title"],"media":[{"alt":"csokis-banános mini BIO granola 6 db","id":21181373218859,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csokis-bananos.jpg?v=1641285434"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csokis-bananos.jpg?v=1641285434","width":600},{"alt":"MadeGood csokis banános bio granola szelet","id":2538017488939,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-banana-1.png?v=1641285434"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-banana-1.png?v=1641285434","width":600},{"alt":"MadeGood csokis banános bio granola szelet kicsomagolva","id":2538017521707,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-banana-2.png?v=1641285434"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-banana-2.png?v=1641285434","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #c81010;\"\u003eGluténmentes \u003cstrong\u003eBIO zabpehely\u003c\/strong\u003e, teljes kiőrlésű barna rizs, fekete csokoládé, banán és \u003cstrong\u003evitaminokban gazdag\u003c\/strong\u003e 6 féle zöldségkivonatot tartalmaz ez a finom \u003cstrong\u003eBIO granola szelet\u003c\/strong\u003e. Mentes a 8 fő allergén összetevőtől és csak 93 kCal-t tartalmaz!  \u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. A granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását, általában az egészségesebb bélműködést. A MadeGood BIO granolák a zab mellett gyümölcsöket és\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött granolák nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal sgeítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCikkszám: \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eFOOMGOGRBCHB24GR\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMinőségét megőrzi: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO (*) GRANOLA ÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (38%), agave nektár* barna rizs szirup*, banán* (7.5%), csokoládé chips* (7%) (nád cukor*, kakaó likőr* és vaj*, vanília*), napraforgóolaj*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs*, inulin*, melasz*, zöldség kivonatok (0.4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), természetes banán íz*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 388 \/ 93 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 15 \/ 4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 4 gr \/ 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 60 \/ 14 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 23 \/ 5 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 6 \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje | 7 \/ 2 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA VITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 833 mcg \/ 104%  \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 2.36 mg \/ 17%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin |  4 mcg \/ 80% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ 114% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 1.05 mg \/ 118% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető.\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
csokis-banános mini BIO granola 6 db

MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - CSOKIS-BANÁNOS | 6x24g

1.500 Ft

Gluténmentes BIO zabpehely, teljes kiőrlésű barna rizs, fekete csokoládé, banán és vitaminokban gazdag 6 féle zöldségkivonatot tartalmaz ez a finom BIO granola szelet. Mentes a 8 fő allergén összetevőtől és csak 93 kCal-t tartalmaz!         MIÉRT JÓ és MIÉRT EZT? A Kanadában készülő MadeGood granolák fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (gén...


További információk
Jönni fog...🚚
almás-fahéjas mini BIO granola 6 db
{"id":1437735223339,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - ALMÁS-FAHÉJAS | 6x24g","handle":"madegood-allergenbarat-bio-granola-szelet-almas-fahejas","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #c60c0c;\"\u003eKanadai \u003cstrong\u003eBIO zabpehelyből,\u003c\/strong\u003e teljes kiőrlésű barna rizsből, fahéjas almából és 6 féle vitamindús zöldségkivonatból áll ez a vegán \u003cstrong\u003eBIO granola szelet\u003c\/strong\u003e.  \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" alt=\"minősített bio termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" alt=\"vegán termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" alt=\"vitaminokat tartalmaz\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" alt=\"gluténmentes termék\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" alt=\"laktózmentes termék\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" alt=\"szója mentes termék\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" alt=\"tartósítószer mentes termék\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" alt=\"A vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" alt=\"B vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" alt=\"C vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" alt=\"D vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" alt=\"E vitamint tartalmaz\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. A granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eA sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. \u003c\/span\u003eA MadeGood BIO granolák a zab mellett gyümölcsöket és\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött granolák nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal sgeítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5 data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul data-mce-fragment=\"1\"\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eCikkszám: FOOMGOGRBAPC24GR\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eMinőségét megőrzi: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO (*) GRANOLA SZELET ÖSSZETEVŐI\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (40%), agave nektár*, barna rizs szirup*, alma darabok* (6.5%), mazsola*, napraforgóolaj*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs*, agave inulin*, melasz*, fahéj* (0.8%), zöldség kivonatok (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAG tartalom 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 90 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 0 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 16 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 7 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e1 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.09 \/ 0.02 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO GRANOLA VITAMIN tartalom 24 gr termékben átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 20% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eVas | 2%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-10-17T17:00:00+02:00","created_at":"2018-08-15T15:38:23+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":150000,"price_min":150000,"price_max":150000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":25000,"compare_at_price_min":25000,"compare_at_price_max":25000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39324986638379,"title":"Default Title","option1":"Default Title","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOGRBAPC24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - ALMÁS-FAHÉJAS | 6x24g","public_title":null,"options":["Default Title"],"price":150000,"weight":24,"compare_at_price":25000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":"6 87456 21311 8"}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-almas-fahejas.jpg?v=1641284863","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1641284863","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-apple-cinnamon-2.png?v=1641284861"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-almas-fahejas.jpg?v=1641284863","options":["Title"],"media":[{"alt":"almás-fahéjas mini BIO granola 6 db","id":21181331079211,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-almas-fahejas.jpg?v=1641284863"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-almas-fahejas.jpg?v=1641284863","width":600},{"alt":"MadeGood almás-fahéjas bio granola szelet","id":2538002972715,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1641284863"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-apple-cinnamon-1.png?v=1641284863","width":600},{"alt":"MadeGood almás-fahéjas bio granola szelet kicsomagolva","id":2538014998571,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-apple-cinnamon-2.png?v=1641284861"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-apple-cinnamon-2.png?v=1641284861","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #c60c0c;\"\u003eKanadai \u003cstrong\u003eBIO zabpehelyből,\u003c\/strong\u003e teljes kiőrlésű barna rizsből, fahéjas almából és 6 féle vitamindús zöldségkivonatból áll ez a vegán \u003cstrong\u003eBIO granola szelet\u003c\/strong\u003e.  \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" alt=\"minősített bio termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" alt=\"vegán termék\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" alt=\"vitaminokat tartalmaz\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" alt=\"gluténmentes termék\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" alt=\"laktózmentes termék\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" alt=\"szója mentes termék\" style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" alt=\"tartósítószer mentes termék\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" alt=\"A vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" alt=\"B vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" alt=\"C vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" alt=\"D vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" alt=\"E vitamint tartalmaz\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. A granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eA sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. \u003c\/span\u003eA MadeGood BIO granolák a zab mellett gyümölcsöket és\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött granolák nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal sgeítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5 data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul data-mce-fragment=\"1\"\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eCikkszám: FOOMGOGRBAPC24GR\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eMinőségét megőrzi: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO (*) GRANOLA SZELET ÖSSZETEVŐI\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (40%), agave nektár*, barna rizs szirup*, alma darabok* (6.5%), mazsola*, napraforgóolaj*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs*, agave inulin*, melasz*, fahéj* (0.8%), zöldség kivonatok (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAG tartalom 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 90 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 0 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 16 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 7 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e1 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.09 \/ 0.02 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline; color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO GRANOLA VITAMIN tartalom 24 gr termékben átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 20% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eVas | 2%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
almás-fahéjas mini BIO granola 6 db

MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - ALMÁS-FAHÉJAS | 6x24g

1.500 Ft

Kanadai BIO zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, fahéjas almából és 6 féle vitamindús zöldségkivonatból áll ez a vegán BIO granola szelet.       MIÉRT JÓ és MIÉRT EZT? A Kanadában készülő MadeGood granolák fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag B...


További információk
Jönni fog...🚚
csoki-chipes mini BIO granola 6 db
{"id":1439339905067,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - CSOKI-CHIPSES | 6x24g","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-szelet-24g-csoki-chipses-vegan","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003eGluténmentes \u003cstrong\u003eBIO zabpehely \u003c\/strong\u003eés fekete CSOKI chips az alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes \u003cstrong\u003eBIO granola szeletnek\u003c\/strong\u003e, amelyben sok-sok vitamint és antioxidánst is találsz.\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. A granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eA sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. \u003c\/span\u003eA MadeGood BIO granolák a zab mellett gyümölcsöket és\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött granolák nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal sgeítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5 data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul data-mce-fragment=\"1\"\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eCikkszám: \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eFOOMGOGRBCHO24GR\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eMinőségét megőrzi: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\n\u003cspan\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap \u003c\/span\u003e \u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO (*) GRANOLA SZELET ÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (37%), agave nektár*, csokoládé chips* (14%) (nádcukor*, kakaó*, kakaóvaj*, vanília*), barna rizs szirup*, ropogós barna rizs*, napraforgó olaj*, inulin*, melasz*, zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAG tartalom 24 gr (1 szelet) termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 100 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 16 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 6 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje | 1 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA VITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 24 gr (1 szelet) termékben átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 20% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eKalcium | 2%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 6%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" data-mce-style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003eA\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","published_at":"2018-10-17T17:00:01+02:00","created_at":"2018-08-16T11:53:04+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":150000,"price_min":150000,"price_max":150000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":25000,"compare_at_price_min":25000,"compare_at_price_max":25000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771827765291,"title":"2022.05.18","option1":"2022.05.18","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOGBACHO24GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - CSOKI-CHIPSES | 6x24g - 2022.05.18","public_title":"2022.05.18","options":["2022.05.18"],"price":150000,"weight":24,"compare_at_price":25000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csoki-chipses.jpg?v=1641285578","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-1_835440fc-6e00-4c62-a689-0d6c0d96186b.png?v=1641285578","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-2.png?v=1641285578"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csoki-chipses.jpg?v=1641285578","options":["Lejárati idő:"],"media":[{"alt":"csoki-chipes mini BIO granola 6 db","id":21181383933995,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csoki-chipses.jpg?v=1641285578"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGoodminiBIOgranola-csoki-chipses.jpg?v=1641285578","width":600},{"alt":"MadeGood csoki-chipses bio granola szelet","id":2538008838187,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-1_835440fc-6e00-4c62-a689-0d6c0d96186b.png?v=1641285578"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-1_835440fc-6e00-4c62-a689-0d6c0d96186b.png?v=1641285578","width":600},{"alt":"MadeGood csoki-chipses bio granola szelet kicsomagolva","id":2538008903723,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-2.png?v=1641285578"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-granola-bar-24g-chocolate-2.png?v=1641285578","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003eGluténmentes \u003cstrong\u003eBIO zabpehely \u003c\/strong\u003eés fekete CSOKI chips az alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes \u003cstrong\u003eBIO granola szeletnek\u003c\/strong\u003e, amelyben sok-sok vitamint és antioxidánst is találsz.\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\" data-mce-style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" data-mce-style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA Kanadában készülő \u003cstrong\u003eMadeGood granolák\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-, rozs- és árpa- mentes), fehérjében gazdag\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eBIO zab\u003c\/strong\u003e, amely többek között hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez. A granola fogyasztásával sok rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, a vastagbél tisztulását.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eA sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. \u003c\/span\u003eA MadeGood BIO granolák a zab mellett gyümölcsöket és\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003ezöldség kivonatokat\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így tele vannak \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitaminokkal\u003c\/strong\u003e. Ez utóbbi különösképpen az édességkedvelő gyerekeknek egészségesebb táplálkozását is segítheti. A kemencében sütött granolák nem csupán jó ízűek, de rengeteg hasznos tápanyaggal sgeítik az egészségesebb életmódot.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5 data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul data-mce-fragment=\"1\"\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eCikkszám: \u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003eFOOMGOGRBCHO24GR\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eSúly: 6x 24 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\" data-mce-fragment=\"1\"\u003eMinőségét megőrzi: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli data-mce-fragment=\"1\"\u003e\n\u003cspan\u003eSzállítási határidő, ha nincs raktáron: 7-10 munkanap \u003c\/span\u003e \u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO (*) GRANOLA SZELET ÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (37%), agave nektár*, csokoládé chips* (14%) (nádcukor*, kakaó*, kakaóvaj*, vanília*), barna rizs szirup*, ropogós barna rizs*, napraforgó olaj*, inulin*, melasz*, zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA TÁPANYAG tartalom 24 gr (1 szelet) termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 100 kcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 1 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 16 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 6 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje | 1 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"text-decoration: underline;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #000000; text-decoration: underline;\"\u003eBIO GRANOLA VITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 24 gr (1 szelet) termékben átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 20% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eKalcium | 2%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 6%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 20%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\" data-mce-style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" data-mce-style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003eA\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e"}
csoki-chipes mini BIO granola 6 db

MadeGood vitaminos BIO granola szelet (6db) - CSOKI-CHIPSES | 6x24g

1.500 Ft

Gluténmentes BIO zabpehely és fekete CSOKI chips az alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes BIO granola szeletnek, amelyben sok-sok vitamint és antioxidánst is találsz.        MIÉRT JÓ és MIÉRT EZT? A Kanadában készülő MadeGood granolák fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (génmódosítás- szennyezés- és vegyszer-, búza-...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood vegyes gyümölcsös mini granola
{"id":1434644840491,"title":"MadeGood vitaminos mini BIO granola - BOGYÓS GYÜMÖLCSÖS","handle":"madegood-allergenbarat-bio-granola-bogyos-gyumolcsos","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003eEgy adag golyó alakú édes, \u003cstrong\u003eallergénbarát, vegán\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, ribizliből, vörös áfonyából valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" target=\"_blank\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGMIB24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cdiv style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003etiszta zab* (gluténmentes, garantáltan mentes a búzától, árpától, rozstól (41%), nyírfacukor, napraforgó olaj, agave nektár, ribizli* (8%), alma*, vörös áfonya* (vörös áfonya*, almalé koncentrátum*, napraforgó olaj*)(4%), teljes kiőrlésű ropogós barna rizs*, agave inulin*, zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shitake gomba), málna aroma*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉN BARÁT TERMÉK\u003c\/b\u003e\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 364 \/ \u003cstrong\u003e87 kcal\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 12 \/ 3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 2 gr \/ 0.4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 63 \/ 15 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 25 \/ 6 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 8 \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e6 \/ 2 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 2.25 mg \/ 16%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e117%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e       \u003ca title=\"The Protein Ball fehérje golyó mogyoróvaj-dzsem termékoldal\" href=\"https:\/\/okosbazar.hu\/products\/the-protein-ball-company-protein-golyo-mogyorovaj-jam\" target=\"_blank\"\u003e\u003c\/a\u003e      \u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","published_at":"2019-02-07T21:51:21+01:00","created_at":"2018-08-13T16:16:13+02:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":35000,"price_min":35000,"price_max":35000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":35000,"compare_at_price_min":35000,"compare_at_price_max":35000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771855028267,"title":"2022.12.22","option1":"2022.12.22","option2":null,"option3":null,"sku":"","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos mini BIO granola - BOGYÓS GYÜMÖLCSÖS - 2022.12.22","public_title":"2022.12.22","options":["2022.12.22"],"price":35000,"weight":24,"compare_at_price":35000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-1.png?v=1549572218","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-2.png?v=1549572636","\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-3.png?v=1549572662"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-1.png?v=1549572218","options":["Lejárati idő"],"media":[{"alt":"MadeGood vegyes gyümölcsös mini granola","id":2642794414123,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-1.png?v=1549572218"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-1.png?v=1549572218","width":600},{"alt":"MadeGood bogyós gyümölcsös granola golyók","id":2642807324715,"position":2,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-2.png?v=1549572636"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-2.png?v=1549572636","width":600},{"alt":"MadeGood bogyós gyümölcsös mini granola életstílus","id":2642807390251,"position":3,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-3.png?v=1549572662"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-24g-mixed-berry-3.png?v=1549572662","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003eEgy adag golyó alakú édes, \u003cstrong\u003eallergénbarát, vegán\u003c\/strong\u003e \u003cstrong\u003eBIO granola\u003c\/strong\u003e, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, ribizliből, vörös áfonyából valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cimg style=\"color: #000000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\" alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; line-height: 1.4; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px; margin: 0px 0px 1em 0px;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003eKiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok rosthoz jut a tested, kiegészítve vitaminokkal és szénhidráttal. A sok rost révén lassan szívódnak fel a szénhidrátok, nem emeli meg hirtelen a vércukor szintedet és elősegíted az egészséges bélbaktériumok fejlődését is. Ezzel jobb lesz az emésztésed és hosszabb ideig is kibírod ugyanannyi szénhidráttal, amely a tested fő energiaforrása. \u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003együmölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan\u003e A granolák \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e,  így gyerekek is bátran fogyaszthatják. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" target=\"_blank\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eCikkszám: FOOMGOMIGMIB24GR\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eGyártó: Riverside Natural Foods,Kanada\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSúly: 24 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 8-10 munkanap\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cdiv style=\"color: #000000; font-family: \u0026amp;quot; helvetica neue\u0026amp;quot;,helvetica,arial,sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: left; text-decoration: none; text-indent: 0px; text-transform: none; -webkit-text-stroke-width: 0px; white-space: normal; word-spacing: 0px;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cp\u003e \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003etiszta zab* (gluténmentes, garantáltan mentes a búzától, árpától, rozstól (41%), nyírfacukor, napraforgó olaj, agave nektár, ribizli* (8%), alma*, vörös áfonya* (vörös áfonya*, almalé koncentrátum*, napraforgó olaj*)(4%), teljes kiőrlésű ropogós barna rizs*, agave inulin*, zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shitake gomba), málna aroma*\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉN BARÁT TERMÉK\u003c\/b\u003e\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eEnergia | 364 \/ \u003cstrong\u003e87 kcal\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eZsír | 12 \/ 3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eTelített zsír | 2 gr \/ 0.4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSzénhidrát | 63 \/ 15 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eCukor | 25 \/ 6 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eRost | 8 \/ 2 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e6 \/ 2 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eVAS | 2.25 mg \/ 16%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e117%\u003c\/strong\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e       \u003ca title=\"The Protein Ball fehérje golyó mogyoróvaj-dzsem termékoldal\" href=\"https:\/\/okosbazar.hu\/products\/the-protein-ball-company-protein-golyo-mogyorovaj-jam\" target=\"_blank\"\u003e\u003c\/a\u003e      \u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e"}
MadeGood vegyes gyümölcsös mini granola

MadeGood vitaminos mini BIO granola - BOGYÓS GYÜMÖLCSÖS

350 Ft

Egy adag golyó alakú édes, allergénbarát, vegán BIO granola, pirított zabpehelyből, teljes kiőrlésű barna rizsből, ribizliből, vörös áfonyából valamint zöldség kivonatokból sok vitaminnal.      MIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT? Kiváló joghurthoz, kávé, kakaó, tea mellé vagy csak úgy ropogtatni. Ennek az ízletes BIO granolának a fogyasztásával sok r...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood almás-fahéjas mini granola - 100 gramm
{"id":1595099512875,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola golyók - ALMÁS-FAHÉJAS | 100g","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-golyok-almas-fahejas-100g-gluten-mentes-vitaminokkal","description":"\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eGluténmentes zabpehely\u003c\/strong\u003e, ALMA és FŰSZERES FAHÉJ adják a jellegzetes sütemény jellegű ízét ezeknek a 8 fő \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eallergéntől\u003c\/strong\u003e teljesen \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003ementes\u003c\/strong\u003e és \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003evitaminos BIO mini granola golyóknak.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cem\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/em\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" style=\"float: none;\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b_large.png?v=1552403551\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b_large.png?v=1552403551\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"tartósítőszer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736_large.png?v=1552403505\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736_large.png?v=1552403505\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"laktóz mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31_large.png?v=1552403411\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31_large.png?v=1552403411\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa_large.png?v=1552403652\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa_large.png?v=1552403652\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cmeta content=\"text\/html; charset=utf-8\" http-equiv=\"content-type\"\u003e \u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088_480x480.png?v=1552403452\" alt=\"\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088_480x480.png?v=1552403452\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cmeta content=\"text\/html; charset=utf-8\" http-equiv=\"content-type\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e  \u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" alt=\"A vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" alt=\"B vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" alt=\"C vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" alt=\"D vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" alt=\"E vitamint tartalmaz\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA \u003cstrong\u003eMadeGood mini granola\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab, amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme. A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést. A MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamint\u003c\/strong\u003e is találsz bennük. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" data-mce-href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" target=\"_blank\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003e Cikkszám: FOOMGOMIGAPC100GR\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSúly: 100 gr\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 5-8 munkanap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" mce-data-marked=\"1\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO GRANOLA ÖSSZETEVŐK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eglutén mentes tiszta zab* (38%), alma* (9,5%), mazsola*, nádcukor*, napraforgóolaj*, agavé nektár*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs *, agavé inulin*, tápióka liszt *, fahéj* (1%), zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól\u003c\/strong\u003e és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eEnergia | 362\u003cstrong\u003e \u003c\/strong\u003ekcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eZsír | 11 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTelített zsír | 21.4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSzénhidrát | 56 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eCukor | 27 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eRost | 9.3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e5 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSó | 0.09 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN tartalom 100 gr termékben\/átl. napi felnőtt szükséglet %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA vitamin | 822 mcg \/ 103% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eD vitamin | 4.1 mcg \/ 82% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eE vitamin | 8.2 mg \/ 69%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB1 vitamin | 1.3 mg \/ 114% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB6 vitamin | 1.7 mg \/ 120% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"inulin\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"shiitake\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMi az organikus (BIO) és a természetes termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003e \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cimg style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" data-mce-style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-11-20T07:00:00+01:00","created_at":"2018-11-19T17:44:13+01:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":70000,"price_min":70000,"price_max":70000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":134000,"compare_at_price_min":134000,"compare_at_price_max":134000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771867054123,"title":"2022.02.18","option1":"2022.02.18","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGAPC100GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola golyók - ALMÁS-FAHÉJAS | 100g - 2022.02.18","public_title":"2022.02.18","options":["2022.02.18"],"price":70000,"weight":100,"compare_at_price":134000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-apple-cinnamon-1.png?v=1542648739"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-apple-cinnamon-1.png?v=1542648739","options":["Lejárati idő:"],"media":[{"alt":"MadeGood almás-fahéjas mini granola - 100 gramm","id":2569766666283,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-apple-cinnamon-1.png?v=1542648739"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-apple-cinnamon-1.png?v=1542648739","width":600}],"content":"\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eGluténmentes zabpehely\u003c\/strong\u003e, ALMA és FŰSZERES FAHÉJ adják a jellegzetes sütemény jellegű ízét ezeknek a 8 fő \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eallergéntől\u003c\/strong\u003e teljesen \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003ementes\u003c\/strong\u003e és \u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003evitaminos BIO mini granola golyóknak.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\"\u003e\u003cem\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/em\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" style=\"float: none;\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b_large.png?v=1552403551\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b_large.png?v=1552403551\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"tartósítőszer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736_large.png?v=1552403505\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736_large.png?v=1552403505\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"laktóz mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31_large.png?v=1552403411\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31_large.png?v=1552403411\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa_large.png?v=1552403652\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa_large.png?v=1552403652\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cmeta content=\"text\/html; charset=utf-8\" http-equiv=\"content-type\"\u003e \u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088_480x480.png?v=1552403452\" alt=\"\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088_480x480.png?v=1552403452\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cmeta content=\"text\/html; charset=utf-8\" http-equiv=\"content-type\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e  \u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" alt=\"A vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" alt=\"B vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" alt=\"C vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" alt=\"D vitamint tartalmaz\"\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cimg src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" alt=\"E vitamint tartalmaz\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA \u003cstrong\u003eMadeGood mini granola\u003c\/strong\u003e fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab, amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme. A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést. A MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamint\u003c\/strong\u003e is találsz bennük. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eÖsszetevői az Európai Uniós szabályozásnak megfelelő ellenőrzött ökológiai gazdaságból (BIO) származnak.  Mentesek a GMO-tól (génmódosítástól), fenntartható gazdaságban termesztik őket. A szabályozásnak megfelel az összetevők termelésének, feldolgozásának és a termék forgalmazásának valamennyi szakasza : \u003ca href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\" data-mce-href=\"https:\/\/eur-lex.europa.eu\/legal-content\/HU\/TXT\/HTML\/?uri=CELEX:32007R0834\u0026amp;from=EN\" target=\"_blank\" data-mce-style=\"color: #00aaff; text-decoration: underline;\"\u003e834\/2007 rendelet\u003c\/a\u003e\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003e Cikkszám: FOOMGOMIGAPC100GR\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSúly: 100 gr\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 5-8 munkanap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" mce-data-marked=\"1\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO GRANOLA ÖSSZETEVŐK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eglutén mentes tiszta zab* (38%), alma* (9,5%), mazsola*, nádcukor*, napraforgóolaj*, agavé nektár*, teljes kiőrlésű ropogós barna rizs *, agavé inulin*, tápióka liszt *, fahéj* (1%), zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003e* BIO\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\" data-mce-style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól\u003c\/strong\u003e és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eEnergia | 362\u003cstrong\u003e \u003c\/strong\u003ekcal \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eZsír | 11 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTelített zsír | 21.4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSzénhidrát | 56 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eCukor | 27 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eRost | 9.3 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e5 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSó | 0.09 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN tartalom 100 gr termékben\/átl. napi felnőtt szükséglet %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA vitamin | 822 mcg \/ 103% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eD vitamin | 4.1 mcg \/ 82% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eE vitamin | 8.2 mg \/ 69%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB1 vitamin | 1.3 mg \/ 114% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB6 vitamin | 1.7 mg \/ 120% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"inulin\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"shiitake\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMi az organikus (BIO) és a természetes termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003e \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cimg style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" data-mce-style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
MadeGood almás-fahéjas mini granola - 100 gramm

MadeGood vitaminos BIO granola golyók - ALMÁS-FAHÉJAS | 100g

700 Ft

Gluténmentes zabpehely, ALMA és FŰSZERES FAHÉJ adják a jellegzetes sütemény jellegű ízét ezeknek a 8 fő allergéntől teljesen mentes és vitaminos BIO mini granola golyóknak.                  MIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT? A MadeGood mini granola fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood csoki-chipses mini granola - 100 gramm
{"id":1595116650539,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola golyók - CSOKI-CHIPSES | 100g","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-golyok-csoki-chipses-100g-gluten-mentes-vitaminokkal","description":"\u003cimg alt=\"MadeGood logo\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/stop-allergia-table_compact.png?v=1533816642\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eCsoki függő vagy, de szeretnél valami egészségeset? Akkor ez a te mini granolád! \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eBízz a jó dolgokban!\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÉdes golyókká formált gluténmentes \u003cspan\u003etiszta,  pirított zabpehely és fekete CSOKI chips \u003c\/span\u003eaz alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes BIO mini granolának, amelyben még zöldségek is vannak.  \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eNe feledd, hogy a csoki is tele van antioxidánssal!\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003eVigyél haza a családodnak egy zacskó ízletes, ropogtatni való, \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003evitaminokban is gazdag\u003c\/span\u003e granola golyót! Olvasd tovább, hogy miért jó a granola golyó!\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"Allergia barát termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/allergy_friend_food_f3b1c250-0ac9-4b19-aa1d-4aaac7a9d8d0_large.png?v=1534152106\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"BIO termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/bio_organic_food_large.png?v=1534152191\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Vegetáriánus termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegetarian_food_large.png?v=1532432996\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% vegán termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegan_food_0ab67364-b04e-432e-a689-e2516fc7ee63_large.png?v=1532092556\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% glutén mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/glutenfree_food_0ec21171-dff6-45bc-a3c1-12766acdef85_large.png?v=1532092663\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% szójamentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/soyfree_food_82ff3aad-df45-4e2d-8780-0ab58649bb69_large.png?v=1532092757\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% természetes összetevők\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/natural_food_large.png?v=1532092865\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% génmódosítás mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/gmofree_food_6fcb0d1a-16fb-493f-9605-d3b66a963ff5_large.png?v=1532092956\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Magas rosttartalmú termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/High-in-fiber_8d609575-1196-4f67-b7c5-780f63f34704_large.png?v=1532093311\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGood-mixed-berry-granola-on-table_c67dcbc6-cb63-42ff-8c2a-a2938da9a6f1_grande.png?v=1534175445\" alt=\"MadeGood vegyes gyümölcs mini granola az asztalon\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT JÓ NEKED?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eA MadeGood BIO granola fogyasztásának számos előnye van, kezdve a jobb emésztéstől, a vitaminokon át a több energiáig. \u003cstrong\u003eA MadeGood mini granola fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab\u003c\/strong\u003e, amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme. A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e \u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT EZT VÁLASZD?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak\u003c\/strong\u003e, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. A granolák GMO mentesek, vegetáriánusok, vegánok is fogyaszthatják őket, és \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e (lásd lejjebb), így gyerekek is bátran fogyaszthatják.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Okos-Bazar-slogan_large.PNG?v=1532093734\" alt=\"\" style=\"display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cstrong\u003e\u003cb\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eCikkszám:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eFOOMGOMIGCHO100GR\u003c\/span\u003e\u003c\/b\u003e\u003c\/strong\u003e\u003cbr\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eGyártó:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eRiverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSúly:\u003c\/span\u003e 100 gr\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSzavatosság:\u003c\/span\u003e gyártástól számított 12 hónap\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron:\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e5-8 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (41%), csokoládé chips* (14%) (nádcukor*, kakaó*, kakaóvaj*, vanília*), napraforgó olaj*, nádcukor*, agavé nektár*, alma*, ropogós barna rizs*, agavé inulin*, tápióka liszt*, zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 409 kcal\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 19 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 9 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 58 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 22 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e7\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.03 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 3 mg \/ 21%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e117%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-11-20T07:00:00+01:00","created_at":"2018-11-19T18:06:34+01:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":134000,"price_min":134000,"price_max":134000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":134000,"compare_at_price_min":134000,"compare_at_price_max":134000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39771872002091,"title":"Default Title","option1":"Default Title","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGCHO100GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola golyók - CSOKI-CHIPSES | 100g","public_title":null,"options":["Default Title"],"price":134000,"weight":100,"compare_at_price":134000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":""}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-1.png?v=1542647356"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-1.png?v=1542647356","options":["Title"],"media":[{"alt":"MadeGood csoki-chipses mini granola - 100 gramm","id":2569777119275,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-1.png?v=1542647356"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-1.png?v=1542647356","width":600}],"content":"\u003cimg alt=\"MadeGood logo\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/stop-allergia-table_compact.png?v=1533816642\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eCsoki függő vagy, de szeretnél valami egészségeset? Akkor ez a te mini granolád! \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eBízz a jó dolgokban!\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÉdes golyókká formált gluténmentes \u003cspan\u003etiszta,  pirított zabpehely és fekete CSOKI chips \u003c\/span\u003eaz alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes BIO mini granolának, amelyben még zöldségek is vannak.  \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eNe feledd, hogy a csoki is tele van antioxidánssal!\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003eVigyél haza a családodnak egy zacskó ízletes, ropogtatni való, \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003evitaminokban is gazdag\u003c\/span\u003e granola golyót! Olvasd tovább, hogy miért jó a granola golyó!\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"Allergia barát termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/allergy_friend_food_f3b1c250-0ac9-4b19-aa1d-4aaac7a9d8d0_large.png?v=1534152106\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"BIO termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/bio_organic_food_large.png?v=1534152191\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Vegetáriánus termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegetarian_food_large.png?v=1532432996\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% vegán termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegan_food_0ab67364-b04e-432e-a689-e2516fc7ee63_large.png?v=1532092556\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% glutén mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/glutenfree_food_0ec21171-dff6-45bc-a3c1-12766acdef85_large.png?v=1532092663\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% szójamentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/soyfree_food_82ff3aad-df45-4e2d-8780-0ab58649bb69_large.png?v=1532092757\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% természetes összetevők\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/natural_food_large.png?v=1532092865\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% génmódosítás mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/gmofree_food_6fcb0d1a-16fb-493f-9605-d3b66a963ff5_large.png?v=1532092956\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Magas rosttartalmú termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/High-in-fiber_8d609575-1196-4f67-b7c5-780f63f34704_large.png?v=1532093311\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGood-mixed-berry-granola-on-table_c67dcbc6-cb63-42ff-8c2a-a2938da9a6f1_grande.png?v=1534175445\" alt=\"MadeGood vegyes gyümölcs mini granola az asztalon\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT JÓ NEKED?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eA MadeGood BIO granola fogyasztásának számos előnye van, kezdve a jobb emésztéstől, a vitaminokon át a több energiáig. \u003cstrong\u003eA MadeGood mini granola fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab\u003c\/strong\u003e, amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme. A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e \u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT EZT VÁLASZD?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak\u003c\/strong\u003e, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. A granolák GMO mentesek, vegetáriánusok, vegánok is fogyaszthatják őket, és \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e (lásd lejjebb), így gyerekek is bátran fogyaszthatják.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Okos-Bazar-slogan_large.PNG?v=1532093734\" alt=\"\" style=\"display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cstrong\u003e\u003cb\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eCikkszám:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eFOOMGOMIGCHO100GR\u003c\/span\u003e\u003c\/b\u003e\u003c\/strong\u003e\u003cbr\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eGyártó:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eRiverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSúly:\u003c\/span\u003e 100 gr\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSzavatosság:\u003c\/span\u003e gyártástól számított 12 hónap\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron:\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e5-8 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (41%), csokoládé chips* (14%) (nádcukor*, kakaó*, kakaóvaj*, vanília*), napraforgó olaj*, nádcukor*, agavé nektár*, alma*, ropogós barna rizs*, agavé inulin*, tápióka liszt*, zöldség por (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba)\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 409 kcal\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 19 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 9 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 58 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 22 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e7\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.03 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 3 mg \/ 21%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e117%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
MadeGood csoki-chipses mini granola - 100 gramm

MadeGood vitaminos BIO granola golyók - CSOKI-CHIPSES | 100g

1.340 Ft

Csoki függő vagy, de szeretnél valami egészségeset? Akkor ez a te mini granolád! Bízz a jó dolgokban! Édes golyókká formált gluténmentes tiszta,  pirított zabpehely és fekete CSOKI chips az alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes BIO mini granolának, amelyben még zöldségek is vannak.  Ne feledd, hogy a csoki is tele van...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood csokis-banános mini granola - 100 gramm
{"id":1595130904619,"title":"MadeGood vitaminos BIO granola golyók - CSOKIS-BANÁNOS | 100g","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-golyok-csokis-bananos-100g-glutenmentes-vitaminokkal","description":"\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\" data-mce-style=\"color: #ff2a00;\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eGluténmentes zabpehely\u003c\/strong\u003e, BANÁN és FEKETE CSOKOLÁDÉ adják a jellegzetes ízét ezeknek a\u003cstrong\u003e VITAMINOS BIO mini granola golyóknak, \u003c\/strong\u003eamelyek ráadásul \u003cstrong\u003ementesek a fő allergénektől is!\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e  \u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\" alt=\"MadeGood csokoládés banános granola az asztalon\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGood-chocolate-banana-granola-on-table_grande.png?v=1534161388\" data-mce-style=\"float: none; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eMadeGood mini granola\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003efő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab, amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme. A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést. A MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamint\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis találsz bennük. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eCikkszám: FOOMGOMIGCHB100GR\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSúly: 100 gr\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 5-8 munkanap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\" mce-data-marked=\"1\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO (*) GRANOLA ÖSSZETEVŐK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (40%), banán* (8,5%), nád cukor*, csokoládé chips (nyírfa cukor*, kakaó likőr* és vaj*, vanília*) (8.5%)*, napraforgóolaj*, agave nektár*, ropogós barna rizs*, agave inulin*, tápióka liszt*, zöldség porok (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), banán íz* \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eEnergia | 388 kcal\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eZsír | 15 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTelített zsír | 4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSzénhidrát | 60 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eCukor | 23 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eRost | 6 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eFehérje | 7 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSó | 0.02 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA vitamin | 833 mcg \/ 104%  \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eVAS | 2.36 mg \/ 17%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eD vitamin |  4 mcg \/ 80% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ 114% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB6 vitamin | 1.05 mg \/ 118% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMit jelent az \"inulin\" összetevő?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMi a \"shiitake\" gomba?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e \u003cbr\u003e \u003c\/span\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMi az organikus (BIO) és a természetes termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az organikus jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a természetes jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" data-mce-style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e","published_at":"2018-11-20T07:00:01+01:00","created_at":"2018-11-19T18:20:39+01:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":124000,"price_min":124000,"price_max":124000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":134000,"compare_at_price_min":134000,"compare_at_price_max":134000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39324982181931,"title":"Default Title","option1":"Default Title","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGCHB100GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood vitaminos BIO granola golyók - CSOKIS-BANÁNOS | 100g","public_title":null,"options":["Default Title"],"price":124000,"weight":100,"compare_at_price":134000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":"68745622401"}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-banana-1.png?v=1542648942"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-banana-1.png?v=1542648942","options":["Title"],"media":[{"alt":"MadeGood csokis-banános mini granola - 100 gramm","id":2569783902251,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-banana-1.png?v=1542648942"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-chocolate-banana-1.png?v=1542648942","width":600}],"content":"\u003cspan style=\"color: #ff2a00;\" data-mce-style=\"color: #ff2a00;\"\u003e\u003cstrong data-mce-fragment=\"1\"\u003eGluténmentes zabpehely\u003c\/strong\u003e, BANÁN és FEKETE CSOKOLÁDÉ adják a jellegzetes ízét ezeknek a\u003cstrong\u003e VITAMINOS BIO mini granola golyóknak, \u003c\/strong\u003eamelyek ráadásul \u003cstrong\u003ementesek a fő allergénektől is!\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\" data-mce-style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cimg alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cspan data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"mentes a 8 fő allergéntől\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-13_557dbded-a371-476e-bf84-d53f7948e603.png?v=1552409208\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"minősített bio termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-14_8b3fa621-6024-4d95-b4da-6bc4281886eb.png?v=1552407124\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"vegán termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-8_fbda5b8b-8ac1-400e-b3dd-23bba7bc44b3.png?v=1552373705\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-12_dec16798-c822-4014-98c2-3d848a1a4495.png?v=1552406165\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"sok rostot tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-10_d768a1b5-1d22-4cba-8920-338691736dee.png?v=1552406205\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"vitaminokat tartalmaz\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-16.png?v=1552409350\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"gluténmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-2_d02d0c42-ad00-49a9-9f66-72eb2b1caa61.png?v=1552403367\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"laktózmentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-4_f98bd87e-55ff-4182-97ae-bf319ef0ae31.png?v=1552403411\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"szója mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-5_c609f032-e348-4127-befc-5a7170411088.png?v=1552403452\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"tartósítószer mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-6_7aeecf56-4b30-4106-ad5d-76b2099eb736.png?v=1552403505\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"génmódosítás mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-3_74d9aa54-4711-4db2-a580-ea77b4653f9b.png?v=1552403551\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e\u003cimg alt=\"színezék mentes termék\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\" data-mce-src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/shp-7_2fcd5248-b824-49e5-935f-4b0fe58dcfaa.png?v=1552403652\" data-mce-fragment=\"1\"\u003e  \u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg style=\"float: none;\" alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" data-mce-style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\" data-mce-style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg style=\"float: none; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\" alt=\"MadeGood csokoládés banános granola az asztalon\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGood-chocolate-banana-granola-on-table_grande.png?v=1534161388\" data-mce-style=\"float: none; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch2\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cstrong\u003eMIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h2\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eMadeGood mini granola\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003efő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab, amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme. A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést. A MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak, így sok\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamint\u003c\/strong\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eis találsz bennük. \u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eCikkszám: FOOMGOMIGCHB100GR\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eGyártó: Riverside Natural Foods, Kanada\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSúly: 100 gr\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eSzavatosság: gyártástól számított 12 hónap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cem\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron: 5-8 munkanap\u003c\/em\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\" mce-data-marked=\"1\"\u003e\u003cstrong\u003eBIO (*) GRANOLA ÖSSZETEVŐK\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003egluténmentes tiszta zab* (40%), banán* (8,5%), nád cukor*, csokoládé chips (nyírfa cukor*, kakaó likőr* és vaj*, vanília*) (8.5%)*, napraforgóolaj*, agave nektár*, ropogós barna rizs*, agave inulin*, tápióka liszt*, zöldség porok (0,4%) (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), banán íz* \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\" data-mce-style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003ch3 style=\"font-weight: 400;\" data-mce-style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eEnergia | 388 kcal\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eZsír | 15 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eTelített zsír | 4 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSzénhidrát | 60 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eCukor | 23 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eRost | 6 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eFehérje | 7 gr \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eSó | 0.02 gr\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003ch3 style=\"display: inline !important;\" data-mce-style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h3\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA vitamin | 833 mcg \/ 104%  \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eVAS | 2.36 mg \/ 17%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eD vitamin |  4 mcg \/ 80% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ 114% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eB6 vitamin | 1.05 mg \/ 118% \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMit jelent az \"inulin\" összetevő?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMi a \"shiitake\" gomba?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e \u003cbr\u003e \u003c\/span\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eMi az organikus (BIO) és a természetes termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az organikus jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a természetes jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003ch5\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/span\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\" data-mce-style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #404040;\" data-mce-style=\"color: #404040;\"\u003e\u003cimg style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\" alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" data-mce-style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás kifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor. A cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben. Az allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól. Ezek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a teljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető. Az alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003c\/div\u003e"}
MadeGood csokis-banános mini granola - 100 gramm

MadeGood vitaminos BIO granola golyók - CSOKIS-BANÁNOS | 100g

1.240 Ft

Gluténmentes zabpehely, BANÁN és FEKETE CSOKOLÁDÉ adják a jellegzetes ízét ezeknek a VITAMINOS BIO mini granola golyóknak, amelyek ráadásul mentesek a fő allergénektől is!        MIÉRT JÓ NEKED és MIÉRT EZT? A MadeGood mini granola fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és...


További információk
Jönni fog...🚚
MadeGood epres mini granola - 100 gramm
{"id":1595134574635,"title":"MadeGood allergén mentes BIO granola golyók - EPRES | 100g | gluténmentes | vitaminokkal","handle":"madegood-allergen-mentes-bio-granola-golyok-epres-100g-glutenmentes-vitaminokkal","description":"\u003cimg alt=\"\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/stop-allergia-table_compact.png?v=1533816642\" style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eAkár egész évben élvezheted a nyári eper zamatát! A legkisebbektől a legnagyobbakig, az egész család fogyaszthatja ezeket a golyókat és nagyon alacsony a kalóriatartalma! \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eBízz a jó dolgokban!\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eKis falat golyókká formált gluténmentes \u003cspan\u003etiszta, pirított zabpehely és édes, lédús EPER \u003c\/span\u003eaz alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes BIO mini granolának, amelyben zöldségek is vannak. Az eper ráadásul sok antioxidánst is tartalmaz.\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVigyél haza a családodnak egy zacskó ízletes, ropogtatni való granola golyót! Olvasd tovább, hogy miért jó a granola golyó!\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"Allergia barát termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/allergy_friend_food_f3b1c250-0ac9-4b19-aa1d-4aaac7a9d8d0_large.png?v=1534152106\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"BIO termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/bio_organic_food_large.png?v=1534152191\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Vegetáriánus termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegetarian_food_large.png?v=1532432996\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% vegán termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegan_food_0ab67364-b04e-432e-a689-e2516fc7ee63_large.png?v=1532092556\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% glutén mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/glutenfree_food_0ec21171-dff6-45bc-a3c1-12766acdef85_large.png?v=1532092663\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% szójamentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/soyfree_food_82ff3aad-df45-4e2d-8780-0ab58649bb69_large.png?v=1532092757\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% természetes összetevők\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/natural_food_large.png?v=1532092865\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% génmódosítás mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/gmofree_food_6fcb0d1a-16fb-493f-9605-d3b66a963ff5_large.png?v=1532092956\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Magas rosttartalmú termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/High-in-fiber_8d609575-1196-4f67-b7c5-780f63f34704_large.png?v=1532093311\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"MadeGood bio epres mini granolák az asztalon\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGood-strawberrx-granola-on-the-table_copy_grande.png?v=1534167125\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT JÓ NEKED?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eA MadeGood BIO granola fogyasztásának számos előnye van, kezdve a jobb emésztéstől, a vitaminokon át a több energiáig. \u003cstrong\u003eA MadeGood mini granola fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab,\u003c\/strong\u003e amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme.  A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e \u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT EZT VÁLASZD?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak\u003c\/strong\u003e, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e A granolák GMO mentesek, vegetáriánusok, vegánok is fogyaszthatják őket, és \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e (lásd lejjebb),  így gyerekek is bátran fogyaszthatják.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Okos-Bazar-slogan_large.PNG?v=1532093734\" alt=\"\" style=\"display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cstrong\u003e\u003cb\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eCikkszám:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eFOOMGOMIGSTR100GR\u003c\/span\u003e\u003c\/b\u003e\u003c\/strong\u003e\u003cbr\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eGyártó:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eRiverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSúly:\u003c\/span\u003e 100 gr\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSzavatosság:\u003c\/span\u003e gyártástól számított 12 hónap\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron:\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e5-8 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (37%), eper*(8.5%) (almalé koncentrátum*, almapüré*, eperpüré*, cseresznyelé koncentrátum*, almapektin, természetes íz*), nádcukor*, agave nektár*, alma*, teljes kiőrlésű barna rizs*, agave inulin*, barack*, tápióka liszt*, zöldség por (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba), eper íz*\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e* BIO\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cb style=\"color: #cc0000;\"\u003eALLERGÉNEK\u003c\/b\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eMentes a következő 8 legismertebb allergiát okozó anyagtól és olyan ellenőrzött üzemben készül, amelyben nem tárolnak és dolgoznak fel mogyorót, diót, búzát, szóját, tejet, tojást, szezám magot, halat és kagylót. \u003c\/span\u003e\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cul\u003e\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"float: left;\"\u003e\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cp style=\"font-weight: 400;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eTÁPANYAG tartalom 100 \/ 24 gr termékben\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eEnergia | 357 \/ \u003cstrong\u003e86 kcal\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eZsír | 11 \/ 3 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eTelített zsír | 2 gr \/ 0.4 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSzénhidrát | 63 \/ 15 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eCukor | 25 \/ 6 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eRost | 7 \/ 2 gr\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eFehérje\u003cstrong\u003e | \u003c\/strong\u003e6\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e \/ 1 gr\u003c\/span\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eSó | 0.02 \/ 0.01 gr\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003cp style=\"display: inline !important;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVITAMIN és ÁSVÁNYI anyag tartalom 100 gr termékben \/ átlagos felnőtt napi szükséglete %-ban\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003eA vitamin | 833 mcg \/ \u003cstrong\u003e104% \u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eC vitamin | 50 mg \/ 63%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eVAS | 1.99 mg \/ 14%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eD vitamin |  4 mcg \/ \u003cstrong\u003e80%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eE vitamin | 8 mg \/ 67%\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB1 vitamin | 1.25 mg \/ \u003cstrong\u003e114%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003cli\u003eB6 vitamin | 1.65 mg \/ \u003cstrong\u003e118%\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/li\u003e\n\u003c\/ul\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #e06666;\"\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: justify;\"\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMit jelent az \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003einulin\u003c\/span\u003e\" összetevő?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz inulin egy a bélflórára pozitívan ható, édes összetett szénhidrát, amely 0 kalóriát tartalmaz, mert a szervezeted nem képes megemészteni. A jó baktériumoknak nagyszerű segítője, természetes édesítő.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi a \"\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eshiitake\u003c\/span\u003e\" gomba?\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA shiitake gomba egy különleges, gyógyhatású japán gomba, amely rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cbr\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003e\u003cstrong\u003eMi az \u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eorganikus (BIO) és a természetes\u003c\/span\u003e termék jellemzők közötti különbség? \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA két jellemző a termék összetevőinek minőségére utal, de más szemszögből. Az \u003cstrong\u003eorganikus\u003c\/strong\u003e jelölés azt jelzi, hogy a terméket hogyan, milyen körülmények között termesztik, míg  a \u003cstrong\u003etermészetes\u003c\/strong\u003e jelölés arra utal, hogy az összetevőket hogyan dolgozzák fel.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eAz organikus termékek összetevőit szintetikus műtrágyák, növényvédő szerek és génmódosított alapanyagok nélkül termesztik. Organikusnak akkor nevezhető egy termék, ha megfelel az Európai Unió erre vonatkozó előírásainak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan\u003eA természetes jelzővel ellátott terméket nem tartalmaznak hozzáadott adalékokat, tartósítószereket és felhasználásukkor nem vesznek el semmit - a vízen kívül -, a természetes összetevőkből.  Ezen túlmenően minimálisan feldolgozott termékek. Az ilyen jellemző esetén szintén meg kell felelni az EU előírásoknak.\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood termékek mind organikus és természetes termékek. \u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv style=\"text-align: left;\"\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003eA MadeGood vállalat \u003c\/h5\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cimg alt=\"Made Good családi vállalkozás\" src=\"https:\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGoodFamily_medium.PNG?v=1538053495\" style=\"margin-right: 5px; margin-bottom: 5px; float: left;\"\u003eA kanadai Fotovat család alapította Ontario államban, Vaughamban a Riverside Natural Foods vállalatot 2013-ban. A 3 testvér, Nima, Salma és Sahba vezetik a vállalkozást. Az élelmiszeripari gyártásban már 20 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003ekifejezetten a gyerekekre és az egészségszerető felnőttekre gondolt a Made Good BIO granolák kifejlesztésekor.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eA cég sikere gyors növekedést eredményezett, így már több, mint 100-an dolgoznak a 2 üzemben.\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003e\u003cstrong\u003eAz allergén mentes, vegán, BIO termékek előállítása szigorúan ellenőrzött körülmények között 2 olyan üzemben történik, amely teljesen mentes a 8 kiemelkedő allergén anyagtól.\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003eEzek az allergén anyagok egyre több fejfájást okoznak a gyerekeknek és az ezekre az összetevőkre érzékeny felnőtteknek. A BIO granolák fő alapanyaga a\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eteljesen tiszta BIO és glutén mentes zab, valamint további bio gyümölcsök. A Made Good granolák sok vitamint is tartalmaznak, ami a gyümölcs alapanyagoknak és a zöldségeknek köszönhető.\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003eAz alapanyagok teljes mértékben GMO mentesek.\u003c\/p\u003e","published_at":"2018-11-20T07:00:01+01:00","created_at":"2018-11-19T18:23:57+01:00","vendor":"MadeGood","type":"Étel-ital","tags":["Akció_Nem akciós termék","Ár_0-1.990 Ft","Összetétel_gluténmentes","Összetétel_minősített BIO","Összetétel_vegán"],"price":134000,"price_min":134000,"price_max":134000,"available":false,"price_varies":false,"compare_at_price":134000,"compare_at_price_min":134000,"compare_at_price_max":134000,"compare_at_price_varies":false,"variants":[{"id":39324982345771,"title":"2021.06.28","option1":"2021.06.28","option2":null,"option3":null,"sku":"FOOMGOMIGSTR100GR","requires_shipping":true,"taxable":true,"featured_image":null,"available":false,"name":"MadeGood allergén mentes BIO granola golyók - EPRES | 100g | gluténmentes | vitaminokkal - 2021.06.28","public_title":"2021.06.28","options":["2021.06.28"],"price":134000,"weight":100,"compare_at_price":134000,"inventory_quantity":0,"inventory_management":"shopify","inventory_policy":"deny","barcode":"8745622402"}],"images":["\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-strawberry-1.png?v=1542648495"],"featured_image":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-strawberry-1.png?v=1542648495","options":["Lejárati idő"],"media":[{"alt":"MadeGood epres mini granola - 100 gramm","id":2569788817451,"position":1,"preview_image":{"aspect_ratio":1.0,"height":600,"width":600,"src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-strawberry-1.png?v=1542648495"},"aspect_ratio":1.0,"height":600,"media_type":"image","src":"\/\/okosbazar.hu\/cdn\/shop\/products\/MadeGood-mini-granola-100g-strawberry-1.png?v=1542648495","width":600}],"content":"\u003cimg alt=\"\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/stop-allergia-table_compact.png?v=1533816642\" style=\"float: left; margin-right: 5px; margin-bottom: 5px;\"\u003e\u003cbr\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eAkár egész évben élvezheted a nyári eper zamatát! A legkisebbektől a legnagyobbakig, az egész család fogyaszthatja ezeket a golyókat és nagyon alacsony a kalóriatartalma! \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003eBízz a jó dolgokban!\u003c\/span\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eKis falat golyókká formált gluténmentes \u003cspan\u003etiszta, pirított zabpehely és édes, lédús EPER \u003c\/span\u003eaz alapja ennek az egészséges és fincsi, a 8 fő allergéntől mentes BIO mini granolának, amelyben zöldségek is vannak. Az eper ráadásul sok antioxidánst is tartalmaz.\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e\u003cstrong\u003eVigyél haza a családodnak egy zacskó ízletes, ropogtatni való granola golyót! Olvasd tovább, hogy miért jó a granola golyó!\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"Allergia barát termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/allergy_friend_food_f3b1c250-0ac9-4b19-aa1d-4aaac7a9d8d0_large.png?v=1534152106\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"BIO termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/bio_organic_food_large.png?v=1534152191\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Vegetáriánus termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegetarian_food_large.png?v=1532432996\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% vegán termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/vegan_food_0ab67364-b04e-432e-a689-e2516fc7ee63_large.png?v=1532092556\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% glutén mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/glutenfree_food_0ec21171-dff6-45bc-a3c1-12766acdef85_large.png?v=1532092663\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% szójamentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/soyfree_food_82ff3aad-df45-4e2d-8780-0ab58649bb69_large.png?v=1532092757\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% természetes összetevők\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/natural_food_large.png?v=1532092865\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"100% génmódosítás mentes termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/gmofree_food_6fcb0d1a-16fb-493f-9605-d3b66a963ff5_large.png?v=1532092956\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003cimg alt=\"Magas rosttartalmú termék\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/High-in-fiber_8d609575-1196-4f67-b7c5-780f63f34704_large.png?v=1532093311\" style=\"margin-bottom: 5px; float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"A vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/A_vitamin_large.png?v=1515499100\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"B vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/B_vitamin_large.png?v=1515499105\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"C vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/C_vitamin_large.png?v=1515499110\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"D vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/D_vitamin_large.png?v=1515499116\" style=\"float: none;\"\u003e \u003cimg alt=\"E vitamint tartalmaz\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/E_vitamin_large.png?v=1515499122\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Vegetables_large.png?v=1534153549\" alt=\"spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, gomba\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg alt=\"MadeGood bio epres mini granolák az asztalon\" src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/MadeGood-strawberrx-granola-on-the-table_copy_grande.png?v=1534167125\" style=\"float: none;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT JÓ NEKED?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003eA MadeGood BIO granola fogyasztásának számos előnye van, kezdve a jobb emésztéstől, a vitaminokon át a több energiáig. \u003cstrong\u003eA MadeGood mini granola fő összetevője a teljes kiőrlésű tiszta (szennyezés és vegyszer mentes, garantáltan glutén mentes; búza, rozs és árpa mentes) zab,\u003c\/strong\u003e amely hozzájárul a rossz koleszterinszint csökkentéséhez és az egészséges táplálkozás egyik fontos eleme.  A granola fogyasztásával több rostanyaghoz jut a szervezeted, amivel elősegíted a könnyebb emésztést, az egészségesebb bélműködést.\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e \u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eMIÉRT EZT VÁLASZD?\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: justify;\"\u003e\u003cstrong\u003eA MadeGood BIO granolák gyümölcsöt és zöldség kivonatokat is (spenót, brokkoli, sárgarépa, paradicsom, cékla, shiitake gomba) tartalmaznak\u003c\/strong\u003e, így sok \u003cstrong\u003eA, C, D, E, B1, B6 vitamin\u003c\/strong\u003et is találsz bennük. \u003cspan style=\"color: #000000;\"\u003e A granolák GMO mentesek, vegetáriánusok, vegánok is fogyaszthatják őket, és \u003cstrong\u003ementesek a 8 legismertebb allergén összetevőtől\u003c\/strong\u003e (lásd lejjebb),  így gyerekek is bátran fogyaszthatják.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp style=\"text-align: left;\"\u003e\u003cimg src=\"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/2587\/1650\/files\/Okos-Bazar-slogan_large.PNG?v=1532093734\" alt=\"\" style=\"display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;\"\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cdiv\u003e\n\u003cstrong\u003e\u003cb\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eCikkszám:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eFOOMGOMIGSTR100GR\u003c\/span\u003e\u003c\/b\u003e\u003c\/strong\u003e\u003cbr\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eGyártó:\u003c\/span\u003e \u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003eRiverside Natural Foods, Kanada\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\n\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSúly:\u003c\/span\u003e 100 gr\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eSzavatosság:\u003c\/span\u003e gyártástól számított 12 hónap\u003c\/strong\u003e\u003c\/span\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003cdiv\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eJellemző szállítási határidő, ha nincs raktáron:\u003c\/span\u003e\u003cspan\u003e \u003c\/span\u003e\u003cspan style=\"color: #38761d;\"\u003e5-8 munkanap\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/div\u003e\n\u003ch5\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan\u003eTOVÁBBI INFORMÁCIÓK\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/h5\u003e\n\u003cp\u003e\u003cstrong\u003e\u003cspan style=\"color: #cc0000;\"\u003eÖSSZETEVŐI\u003c\/span\u003e\u003c\/strong\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cul\u003e\n\u003cli\u003egluténmentes tiszta zab* (37%), eper*(8.5%) (almalé koncentrátum*, almapüré*, eperpüré*, cseresznyelé koncentrátum*, almapektin, természetes íz*), nádcukor*, agave n