Az egész egy rákbetegséggel kezdődött: majd a szuperételek adták az inspirációt

A DIAGNÓZIS
Éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökik, a torkom kiszárad és a lélegzetem nehézzé válik. Nem tudtam elhinni, hogy ez megtörténhet velem. „Michael”, az onkológus azt mondta, hogy van egy nagyon rossz híre a teszteredmények alapján. Sajnos ez rákbetegség.
Minden megszűnt körülöttem, a fülem csengeni kezdett és úgy tűnt, hogy az idő hirtelen megállt. Még csak 24 éves voltam, profi teniszező, és a rákbetegség volt a legutolsó gondolat a fejemben. Ebben a pillanatban azonban az egész életem megváltozott.
Az egyetlen célom a betegség túlélése lett. A barátnőm, Kristel kezdett el nekem "szuperétel keverékeket" készíteni italokba és ételekbe keverve, hogy a segítségükkel felerősítse az immunrendszeremet a betegség kezelése alatt (végül sikerült legyőznöm a rákot).
Furcsa, hogy milyen az élet, mert ez a pusztító betegség lett végül az a motiváló erő, amely a cégünk létrehozását és az egészség iránti elkötelezettségünket inspirálta. A nevem Michael Kuech, és amit most meg akarok osztani veled, az ugyanolyan jelentősen átformálhatja a te életedet, ahogyan az enyémet is tette.
A TESTEM FELERŐSÍTÉSE
Ha az élet hirtelen olyan váratlan fordulatot hoz, amire egyáltalán nem számítottál, akkor két lehetőség közül választhatsz: nem foglalkozol vele, történik, ami történik, vagy nagyon aktívan elkezdesz foglalkozni olyan kérdésekkel, amikre addig egyébként nagyon kevés figyelmet és időt fordítottál. Talán már te is megtapasztaltad ezt.
Mi úgy döntöttünk, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél többet megtudjunk arról, hogy mit tehetek, a kemoterápia és a hagyományos kezelések alatt és után azért, hogy felerősítsem a testemet, és a lehető legjobb végeredménye legyen a kezeléseknek.
AMIT MEGTUDTUNK, MEG IS DÖBBENTETT MINKET
Kristel és én sportolóként nem csupán a szigorú testedzések és a kondíció fontosságával voltunk tisztában, de azt gondoltuk, hogy talán az egészséges étrenddel is. Kiderült azonban számunkra, hogy nem egészen így van, az egészség ugyanis belül kezdődik. Lehetsz kívülről látszólag jó formában, jó kondícióban, lehetsz nagyon aktív és mégis erősen vitamin és egyéb rendkívül fontos tápanyagokban hiányos. Márpedig ezek a tested tényleg egészséges működéséhez és a maximális teljesítményéhez szükségesek. Egy Európában történt felmérés szerint viszont az emberek 90% -a nem eszik elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget, azaz tápanyaghiányos.
ELKEZDTÜNK HÁT ELMERÜLNI A TÉMÁBAN
A szuperételeket, amelyek tápanyagokban rendkívül gazdag növények, már évezredek és évezredek óta használják különböző földrészek őslakosai és elfelejtett civilizációk leszármazottai a világ különböző részein hihetetlenül eredményesen.
Kristel vezető szerepet vállalt a szuperélelmiszer alapanyagok felkutatásában. Olyan szuperételeket keresett, amelyek organikus forrásból (vegyszereket nem alkalmazó, fenntartható gazdálkodásból) származnak, ami nem volt könnyű feladat. Ezután konzultált Ellen nagynénjével, aki táplálkozási szakértő, hogy milyen vitaminokra és ásványi anyagokra és gyógymódokra van szüksége a szervezetemnek napi rendszerességgel.
Kristel elkezdett összeállítani olyan egyedi keverékeket, amiket könnyen belekeverhettem italokba vagy rászórhattam az ételekre. A kemoterápia rendkívül erősen hatott a szervezetemre és bíztunk abban, hogy ezek a tápláló keverékek segítenek a testemet regenerálni (újraépíteni).
Elkezdtem érezni…nos ezt csak úgy tudom leírni, hogy egyre jobban és erősebbnek éreztem magam belül és kívül is. Nehéz megfogalmaznom, de valahogy úgy éreztem mintha a testem újra életre kelne életem legsúlyosabb egészségügyi válsága közepette, ahogy megkapta a hiányzó tápanyagokat.
Kristel is elkezdte fogyasztani az általa készített keverékeket és megerősítette, hogy ő is hasonló eredményeket tapasztalt és csodálatosan érzi magát. Ekkor ismertük fel, hogy sikerült valami különlegeset létrehozni.
Végül sikerült legyőznöm a rákot, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok, az érzés pedig, hogy valamit sikerült felfedeznünk, amit az őseink már ismertek, de a mai modern világ valahogy elfelejtette, tettre buzdított minket. Meg akartuk…nem…tudtuk, hogy ezt meg kell osztanunk a világgal.
A CÉG, AMELYNEK LÉTREHOZÁSÁT Az EGÉSZSÉG ÖSZTÖNÖZTE
Amikor Kristel elkezdte a keverékek kialakítását (elsőként 7, különböző célt szolgáló keveréket hoztunk létre), azon csodálkoztunk el, hogy ilyenek még nem léteznek a piacon.
A gyógyulásomat követően elkezdtünk komolyan felkutatni ezeket az összetevőket, de sokszor azt találtuk, hogy bár Európában és az USA-ban is sok helyen vásárolhattunk szuperételeket, számos közülük rengeteg szemetet, olcsó töltelék anyagokat, mint pl. édesítőszerek, valamint egyéb olyan anyagokat is tartalmaznak, amiket kimondani is nehéz. Azt tapasztaltuk, hogy a nagy cégek rengeteg olcsó szuperétel összetevőt forgalmaznak, de sajnos nem oldják meg az igazi problémát: legyenek tiszták és organikusak az alapanyagok.
Az alapanyagok felkutatása közben, ha találtunk is olyan összetevőt, aminek sikerült megismerni a forrását, mint pl. a tiszta matcha teáét, nem tudtuk ellenőrizni, hogy az valóban organikus gazdálkodásból származik-e. Sok összetevőt nagyon megkérdőjelezhető körülmények között termesztik, olyan országokban, mint pl. Kína, ahol a szabályozások eléggé hiányosak.
Ez az ellenőrizhetetlenség számunkra teljesen elfogadhatatlanok volt. Mivel mindketten Európaiak vagyunk, a vállalkozásunkat is itt kezdtük el, de az organikus, tiszta alapanyagok felkutatása érdekében a világ számos helyére elutaztunk, hogy a szállítóink kiválasztásakor a legjobb minőségű, tiszta, organikus összetevőket vásárolhassuk fel.
A keverékeinket Yoga stúdiókban, természetes élelmiszereket forgalmazó üzletekben, majd online, az interneten is elkezdtük árulni. Hamarosan azonban egy újabb „problémával” szembesültünk. Nem tudtunk lépést tartani a vásárlói igények méretével. Végül ezt is megoldottuk és most Európában és az USA-ban (Kaliforniában) is van már irodánk.
A vállalkozásunk egyre növekszik, de fontosabbnak tartjuk, hogy minél több embert ismertessünk meg a szuperételek erejével, s hogy egy kis változtatás a táplálkozásban milyen nagy eredményeket hozhat az egészségben.
Termékeinkkel segítjük az éhező gyermekeket is. Minden eladott keverék után egy csomag életmentő ételt adunk a súlyos akut alultápláltságú gyermekeknek a "Cselekvés az éhezés ellen" alapítványon keresztül.
A szuperélelmiszer keverékeinket nagyon egyszerűen használhatod, hiszen keverheted vízbe, joghurtba, mandula vagy kókusztejbe, szórhatod ételekre, ahogyan jól esik. Számos egészséges receptet és ötletet találhatsz az oldalunkon, de légy kreatív és találj ki te is újakat!
Csatlakozz te is a szuperétel fogyasztók klubjába, táplálkozz egészségesen, élj okosan!
Válaszd ki a neked legjobban megfelelő keverékeket!
Forrás: Your Superfoods
- Címkék: egészséges étkezés szuperételek
- Zoltán Bagdány